Gyanúsítottként kapott idézést Iványi Gábor5Fénykép1Videó© 168.hu

Gyanúsítottként kapott idézést Iványi Gábor

, 11 hír, oldalnézet

Iványi Gábor március 28-án csütörtökön 9 órára gyanúsítottként kapott idézést a Fővárosi Nyomozó Ügyészségtől. A gyanúsítás részleteiről nem közöltek információt – írja közleményében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET). Iványi egyháza közleményében azt írja, hogy a hét folyamán további tíz vezető munkatársunat idézte be tanúként a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, egy másik kollégájuknál pedig adóellenőri vizsgálatot tartanak.

A Kúria nemrég jóváhagyta az Ügyészség indítványát, és visszavonta a MET bejegyzett egyházi státuszát. Az Alkotmánybírósághoz nyújtottunk be panaszt, még nem született határozat. Az összehangolt hatósági vizsgálatsorozat, illetve a 13 éve tartó diszkriminatív kormányzati intézkedések az egyházüldözés gyanúját keltik. A MET minden lehetséges eszközzel küzd intézményei működtetéséért és megtartásáért, tárgyalásra és megegyezésre törekszik az illetékes állami intézményekkel – írja a MET.

Gyulai Törvényszék a múlt héten szüntette meg a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkészének, Ónodi Istvánnak a letartóztatását – írja a Népszava.  Az Iványi Gábor által vezetett egyesület gazdasági igazgatóját február huszadikán, bilincsben vitték el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Az ügyészség másnap kiadott tájékoztatása alapján különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsították meg a férfit.