Trócsányi László nemet mondott, a Fidesz felkérése ellenére sem akar alkotmánybíró lenni5Fénykép© portfolio.hu

Trócsányi László nemet mondott, a Fidesz felkérése ellenére sem akar alkotmánybíró lenni

, 8 hír, 0 oldalnézet

A volt igazságügyi  miniszter, jelenleg még EP-képviselő Trócsányi László elutasította, hogy alkotmánybíró lehessen – derül ki a politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményéből.

„Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek – egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel – jelenleg nem tudok eleget tenni” – hangzik a közlemény, amelyben Trócsányi László  pártja a Fidesz felkérésére mondott nemet. Ha elfogadja, az alkotmánybírósági tagság után minden valószínűség szerint megválasztották volna a testület elnökének.

Trócsányi László 2014. június 6. és 2019. június 30. között volt igazságügyi miniszter. 2020 óta a Magyar Jogász Egylet elnöke, nemrég, 2024 januárjában jelezte, hogy nem indul a 2024-es EP-választáson, a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként dolgozna tovább.