Meghalt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező8Fénykép© vg.hu

Meghalt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező

, 11 hír, 0 oldalnézet

Vitézy László 1840-ben született. Előbb világosítóként dolgozott a Filmgyárban, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió-rendezői szakára, ahol 1973-ban végzett. Ezután a Balázs Béla Stúdióban tevékenykedett, később a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezőjeként, majd a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezőjeként dolgozott.

1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója, 1990 és 93 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivője volt. A 70-es évek végétől a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában is dolgozott rendezőként.

Filmjeiben főként a kommunizmus ideje alatt játszódó történeteket dolgoz fel, az 1987-es Úgy érezte, szabadon élt című dokumentumfilm például a 444 szerint „kifecsegte a Kádár-rendszer titkát”.