Megszüntették Iványi Gáborék gazdasági igazgatójának letartóztatását3Fénykép© index.hu

Megszüntették Iványi Gáborék gazdasági igazgatójának letartóztatását

, 6 hír, 0 oldalnézet

A Gyulai Törvényszék másodfokon megszüntette Ónodi István előzetes letartóztatását – írja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a Facebookon.

Hozzátették, hogy a lelkész ezentúl szabadlábon védekezhet, de nem hagyhatja el Budapest területét.

Mint arról korábban beszámoltunk, februárban háromórás házkutatás után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói  bilincsben elvitték  a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét. Ónodi István lelkész ellen „gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja” miatt indítottak eljárást, majd indítványozták a letartóztatását is.

A vád szerint a lelkész az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.