Skrabski Fruzsina azt akarja elérni, hogy ne fogadják el Novák Katalin lemondását3Fénykép© economx.hu

Skrabski Fruzsina azt akarja elérni, hogy ne fogadják el Novák Katalin lemondását

, 5 hír, 0 oldalnézet

„Mindenki írjon a parlamenti képviselőjének, hogy ne fogadja el Novák Katalin lemondását! Akkor a gesztus megvolt, de mi visszakértük” – írta Skrabski Fruzsina, a távozó államfő tanácsadói testületének tagja, kormányközeli filmes, a Három Királyfi Három Királylány mozgalom kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán.

Skrabski a kegyelembotrány alatt végig, majd a lemondása után is kitart a köztársasági elnök mellett. Először kedden szólalt meg az ügyben, akkor azt írta, biztos abban, hogy Novák alapos döntést hozott, amikor kegyelmet adott a bicskei gyerekotthonban elkövetett pedofil bűncselekmények eltussolásában bűnsegédként résztvevő K. Endrének. Titkosszolgálati akciót sejtett a háttérben, és azt, hogy az államfőt megvezették.

Szombat délután, néhány órával Novák lemondása előtt újra posztolt. Akkor is kiállt mellette, és azt írta: a bizalma töretlen. Hozzátette azt is, hogy a tanácsadója marad, miközben a testület több tagja – Gundel Takács Gábor, Lackfi János, Tomán Szabina, Czeizel Barbara és Szörényi Levente – sorra határolódtak el az államfőtől.