Szerelmes vízilovakat fogadott örökbe Korda György és Balázs Klári7Fénykép© index.hu

Szerelmes vízilovakat fogadott örökbe Korda György és Balázs Klári

, 8 hír, 0 oldalnézet

December közepén a debreceni állatkert azzal a felkéréssel kereste meg Korda Györgyöt, hogy Balázs Klárival együtt fogadják örökbe az intézmény híres vízilópárosát.

„Nem is értettem először a kérést” – mondta a Borsnak Korda György. „Illetve persze azt értettem, hogy örökbefogadó szülők, de miért pont mi? Mi közünk nekünk két vízilóhoz? A válaszra nem voltam felkészülve: azt mondta a hang a telefonban, hogy Linda és Szigfrid 35 éve élnek együtt, és olyan szeretet sugárzik róluk, mint amilyen rólunk a televízió képernyőjén keresztül.”

Idén augusztusban töltötte be 45. életévét a Debrecen Zoo legidősebb lakója, Szigfrid, aki 1978. augusztus 31-én született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A nílusi víziló 1985 novemberében érkezett Debrecenbe, de nem sokáig maradt egyedül, hiszen néhány évvel később életre szóló társat kapott a szintén budapesti származású Linda személyében, akivel máig az állatkert egyik legnépszerűbb szerelmespárját alkotják – számolt be a családfáról a Debreceni állatkert Facebook oldala.

Nem is értettem először a kérést
Korda György,
A debreceni állatkert szerint Korda György és Balázs Klári olyanok,…