Szijjártó Péter: Fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte2Fénykép© beol.hu

Szijjártó Péter: Fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte

, 6 hír, 0 oldalnézet

A világ súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, immár több mint két éve tombol az ukrajnai háború, ezért fontos lenne felerősíteni azok hangját, akik a mielőbbi béke pártján állnak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott találkozóján leszögezte, hogy a jelenlegi időszak minden korábbinál nagyobb jelentőséget kölcsönöz a kétoldalú viszonynak, és nem csupán azért, mert a két ország idén ünnepli a 75. évfordulóját a diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Rámutatott, hogy a világ rendkívüli biztonsági kihívásokkal néz szembe, talán súlyosabb a helyzet, mint bármikor az utóbbi évtizedekben. Elsősorban a Magyarország szomszédságában több mint két éve kirobbant ukrajnai háborút említette, és hangsúlyozta, hogy a béke oldalán állók határozott elkötelezettségére, s hanguk felerősítésére lenne szükség.