Szíriai és iraki célpontokat támadott Irán5Fénykép© hirado.hu

Szíriai és iraki célpontokat támadott Irán

, 7 hír, oldalnézet

Irán hétfőn éjszaka rakétákkal lőtte az állítása szerint az észak-iraki Erbílben lévő „izraeli kémközpontokat”, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető észak-szíriai célpontokat. Erbílben többen meghaltak.

Az Erbílre kilőtt rakéták az amerikai konzulátus közelében lévő gazdag negyedben csapódtak be. A kurd regionális kormány biztonsági tanácsa szerint a támadásnak négy polgári halálos áldozata és hat sebesültje volt.

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az iraki kurd régióban a Moszad izraeli hírszerző ügynökség egyik főhadiszállását találták el. Egy másik közleményük szerint több ballisztikus rakétát lőttek ki „terrorista” célpontokra, köztük az Iszlám Állam szíriai állásaira, és megsemmisítették őket.