Kútba esett egy négy éves kislány Kőszegen5Fénykép© 168.hu

Kútba esett egy négy éves kislány Kőszegen

, 6 hír, 0 oldalnézet

Minderről a Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóság számolt be a közösségi oldalán. A kútba az édesapa is bent ragadt, miután a lánya után ment, hogy segítsen rajta. Az eset a Mohás úton történt, mint írták ez számukra sem egy szokványos bevetés volt.

– írták a bejegyzésükben, ami mellé néhány fotót is mellékeltek. A felvételeken egyébként jól látni, hogy többen, együttes erővel próbálják meg kimenteni a bajba jutott lányt és apát.

Később az RTL Híradó riportjából kiderüt, hogy a 4 éves kislány játék közben esett zuhant a hét méteres mélységbe. Az édesapja miután megtudta, mi történt azonnal a lánya után ment, hogy ne merüljön el a vízben, azonban kijönni már ő sem tudott. A család nyaralni volt a környéken, ezért nem ismerték a helyet. A rendőrség közlése szerint bűncselekmény nem történt, így eljárást sem indítottak. Az egyik helyi férfi elmondása szerint az egyik szomszéd vitt kötelet, nem sokkal később pedig a tűzoltók is odaértek és azonnal munkához láttak.