4Fénykép© hirado.huMagyar Péter reagált Sulyok Tamás szavaira, elárulta, milyen köztársasági elnökre van szükség
Magyar Péter közösségi oldalán reagált Sulyok Tamás Indexnek adott interjújára, ahol a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a köztársasági elnök „elnöki ciklusa során megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán”.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy „Orbán Viktornak olyan köztársasági elnökre volt szüksége, akinek a fontossági sorrendjében első helyen a Fideszhez való lojalitás, az utolsó helyen pedig az alkotmányosság védelme és a nemzet egysége áll. Ezért esett a választása Sulyok Tamásra”.
Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is. Olyan elnökre van szükség, aki segíti a nemzet újraegyesítését, és nem csak a saját menthetetlen bizonyítványát próbálja magyarázni. Olyan elnökre, aki nem megy szembe a magyar emberek akaratával és a rendszerváltással, hanem szolgálja a hazáját