4Fénykép© hvg.huMasszívan túlárazhatták a korábbi hazai rendezésű világversenyek végső költségvetéseit – posztolta a sportállamtitkár
A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek – fogalmazott szerdán a közösségi oldalán Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár. Az MTI szerint Kálnoki-Kiss jelezte: a kinevezése óta áttekintették a korábbi években megrendezett kiemelt világversenyek szerződéseit és bekerülési költségeit, s ezt tették a 2027-ben esedékes, korábbi kormánygaranciájával már elnyert világeseményekkel is.
„Utóbbiak kapcsán az érintett sportági szakszövetségek, az államtitkárság és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet szakemberei megfeszített munkával épp új költségvetéseket készítenek. Az első részeredmények egyértelműen mutatják: a korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk majd" – fogalmaz posztjában az államtitkár.
Hangsúlyozta, hogy biztosan változtatnak a jövőben, kidolgozzák a pályázatok döntési kritériumrendszerét és a jövőben nem rendeznek kizárólag vagy szinte kizárólag állami támogatásra támaszkodva világversenyeket.