
Négy magyar továbbjutó szombaton a kajak-kenu vb-n
A kajak-kenu vb szombati délelőtti programja során hat magyar egység szállt vízre, minden esetben az első három közé kellett kerülni a fináléhoz.
Varga Ádám, a Ferencváros 25 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzője Európa-bajnoki címvédőként magabiztos előfutam-győzelemmel kezdett K-1 500-on és ezúttal is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Jól építette fel a pályáját, 250 méternél másodikként haladt át, majd lehagyta az addig vezető norvég ellenfelét és ismét elsőként ért a célba - írja az MTI.
Ugyanazt meg tudtam csinálni, mint az előfutamban, csak a rajt után nem álltam meg és ezúttal hínár sem hátráltatott. Láttam az ellenfeleket a szemem sarkából, tudtam, hogy a norvég versenyző az elején mindig nagyon vezet, ez nem okozott meglepetést. Én azonban a saját pályámmal foglalkoztam.