Orbán Viktor: Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra
Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak központjára - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor szerdai vatikáni látogatását értékelve kiemelte: a vatikáni diplomácia és a Szentatya világról való gondolkodásának középpontjában a háború és a béke kérdése áll, tehát a "legjobb helyre mentem megerősítésért".
Azt is mondta: azután hogy Ferenc pápa audiencián fogadta, találkozott a Vatikán miniszterelnökével és külügyminiszterével, akikkel a részben a nemzetközi ügyekről, részben a Vatikán és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól tárgyaltak, és "ahol azt a megnyugtató megerősítést kaptuk, hogy Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak római központjára is".
Nemcsak a béke ügyében, hanem minden olyan ügyben, ahol a katolikus egyház segítséget tud nyújtani - mondta, példaként említve az elesettek, az idősek, betegek gondozását, a fiatalok nevelését. Hozzátette: a Vatikán és Magyarország között régóta kiváló az együttműködés. A rendszerváltás után létrejött egy államközi megállapodás a Vatikán állam és Magyarország között, amely rendezte a katolikus egyház helyzetét Magyarországon, és ezzel analóg módon rendezte aztán a többi protestáns egyház helyzetét is.