Tillát Gyurcsány Ferencre emlékeztette Sipos Tomi a színpadon4Fénykép© origo.hu

Tillát Gyurcsány Ferencre emlékeztette Sipos Tomi a színpadon

, 4 hír, 0 oldalnézet

Sipos Tamásnak Zoránként kellett színpadra lépnie a Sztárban Sztár All Stars eheti adásában. A zsűri homlokegyenest más véleményt alkotott a produkcióról, csak nem jutottak dűlőre, és úgy tűnik Tillának is más benyomást keltett az előadás, mint a zsűripultban ülőknek, akiknek eszébe sem jutott ez a hasonlóság.

Tilla nem tudott elmenni mellette, hogy megemlítse, az átalakulás számára nem feltétlenül Zorán külsejét idézte meg, hanem Gyurcsány Ferencet. Azzal kezdte, hogy zseniális volt, de neki adott egy olyan "ízt", hogy Sipos Tomi a DK elnökeként énekelt szombat este, később elárulta, hogy: "Itt hátul mindenkinek ez volt a véleménye. Az első három sor után már röhögtünk ezen".

Sipos Tomi is rátett egy lapáttal és a poén kedvéért kicsit imitálta Gyurcsány Ferencet.

A nézői szavazatok végül versenyben tartották Sipost, így a jövő héten is láthatjuk a TV2 sikerműsorában.