Mick Jagger, a szemtelen grimasz

Egy egyszerű fekete pólóban, fekete farmerben és fekete cipőben nyomta végig a koncertet. Néha felvett valami lila felöltőt vagy piros bundát, amelyben úgy nézett ki, mint egy furcsa madár. Hetvenhárom éves volt ekkor, de olyan energiával rohangált fel s alá a színpadon, mintha szövetséget kötött volna túlvilági hatalmakkal, vagy mintha egy novellából lépett volna elő, amelyben arról van szó, hogy egy fiatalember nem képes megöregedni. Ráncosodik rendesen, de nem öregszik.

A The Rolling Stonest és az általuk képviselt zenei műfajt Fidel Castro betiltotta Kubában. Ezért is volt óriási dolog, hogy 2016-ban a Stones mégis koncertet adott Havannában. Ingyenes koncertet, amelyre 1,2 millió rajongó volt kíváncsi.

Szóval fellépett a színpadra ez a fekete ruhába öltözött ember, és abban a pillanatban minden megváltozott. Kuba népe átalakult. Aztán jött a Satisfaction – vagy ahogy sokan emlegetik, az I Can't Get No (soha nem tudtam, melyik a valódi címe) –, és minden világossá vált. Mick Jagger azt énekli ebben a dalban, hogy „Vezetés közben / megszólal egy férfi a rádióban / Csak mondja és mondja / A sok érdektelen információt / Fel kellene keltenie az érdeklődésemet / Nem vagyok megelégedve, nem, nem, nem / Ez a helyzet”.